Windows Azure lépésről lépésre, 8. fejezet – interjú és részlet

A tervek szerint március 12-én megjelenik a „Windows Azure lépésről lépésre”, az első magyar nyelvű szakkönyv a Microsoft felhőplatformjáról. Mostantól kezdve egészen a megjelenés napjáig minden munkanapon foglalkozunk a könyvvel: rövid interjúkat készítünk az egyes fejezetek szerzőivel, és egy-egy részletet is közzéteszünk a könyvből. Ezúttal ismét Király Istvánnal beszélgetünk munkájáról, az Azure-ral való kapcsolatáról és a könyvben vállalt szerepéről.
Reklámok

Windows Azure első kézből – kit hívjunk meg?

Ez év március 12-ére egy Windows Azure-eseményt szervezünk, amely a hazai szoftverfejlesztő cégek döntéshozóinak szól. A Te segítségedet szeretném kérni, hogy a megfelelő személyt hívhassuk meg a vállalatodtól.

Először is összefoglalom, mit kell tudni az eseményről. Egy egész napos workshopról van szó, amiből a Te cégeded érintő rész valójában egy másfél órás angol nyelvű előadás, a címe: How SaaS Changes an ISV’s Business Model, azaz: Hogyan változtatja meg az SaaS a szoftverfejlesztő cégek üzleti modelljét. (Külön előadás szól majd a felhőt a saját IT-rendszerük kiterjesztésére használó vállalatoknak, illetve a rendszerintegrátor partnereknek.)

Az előadó David Chappell lesz, egy független “véleményvezér”, számos nemzetközi konferencia plenáris előadásainak sztárja (Te is találkozhattál vele élőben vagy felvételről, például a Microsoft TechEd eseményein). David az elmúlt néhány évet a számítási felhő elterjesztésének szentelte, előadásokat tartott, tanulmányokat írt, és tanácsadóként tevékenykedett. Minden szemponból nagyon “értékes” előadó, csak ritkán sikerül őt elhozni a régióba, Magyarországon eddig egy alkalommal járt.

Ahogy a címből is sejtheted, az előadás az üzlet és a szakma határán egyensúlyoz, de inkább az előző felé billen. David rendkívül érthető és szemléletes példák segítségével segít annak eldöntésében, elinduljon/továbblépjen-e egy fejlesztőcég a felhő irányába, és hogyan legyen eközben üzletileg is sikeres. Ez elsősorban a következő szerepkörben dolgozókat érdekli majd a Te vállalatodnál:

  • szakmai ügyeket (is) felügyelő tulajdonos
  • fejlesztésért (is) felelős igazgató
  • fejlesztési vezető
  • (esetleg) üzleti elemző/architekt

Most pedig elmondom, miben kérem a segítségedet. Gondold végig a fenti szerepköröket, szükség esetén egyeztess a megfelelő személyekkel, és mihamarabb, lehetőleg március 1-jén estig tegyél javaslatot, kiket hívjunk meg a vállalatodtól! Kattints az alábbi hivatkozásra, és a megnyíló űrlapon töltsd ki a kért adatokat. Kíváncsiak vagyunk a céged nevére, a meghívott személy nevére, beosztására, e-mailcímére (a meghíváshoz), és mobilszámára (a visszaigazoláshoz). Ha több személyt javasolsz, ismételd meg ezt a lépést többször is. Ha Te is a fenti szerepek egyikét töltöd be, és jönni szeretnél, a saját adataidat is írd be.

REGISZTRÁCIÓ

Az űrlap második oldalán megadhatod a saját nevedet és e-mailcímedet is, ha azt szeretnéd, hogy meghívjunk a tavasszal soron következő, Windows Azure-ral kapcsolatos szakmai (tehát nem üzleti) eseményre!

Ha javaslataidat elfogadjuk, hivatalos meghívót küldünk jelöltjeidnek. A résztvevők száma erősen korlátozott, ezért nem tudjuk garantálni, hogy mindannyian bejutnak. Azt javaslom, cselekedj minél hamarabb, hogy vállalatod döntéshozói részt vehessenek az eseményen!

 

Kőnig Tibor és a magyar Windows Azure-csapat

 

Windows Azure lépésről lépésre, 7. fejezet – interjú és részlet

A tervek szerint március 12-én megjelenik a „Windows Azure lépésről lépésre”, az első magyar nyelvű szakkönyv a Microsoft felhőplatformjáról. Mostantól kezdve egészen a megjelenés napjáig minden munkanapon foglalkozunk a könyvvel: rövid interjúkat készítünk az egyes fejezetek szerzőivel, és egy-egy részletet is közzéteszünk a könyvből. Ezúttal Pellek Krisztiánnal beszélgetünk munkájáról, az Azure-ral való kapcsolatáról és a könyvben vállalt szerepéről.

Windows Azure lépésről lépésre, 6. fejezet – interjú és részlet

A tervek szerint március 12-én megjelenik a „Windows Azure lépésről lépésre”, az első magyar nyelvű szakkönyv a Microsoft felhőplatformjáról. Mostantól kezdve egészen a megjelenés napjáig minden munkanapon foglalkozunk a könyvvel: rövid interjúkat készítünk az egyes fejezetek szerzőivel, és egy-egy részletet is közzéteszünk a könyvből. Ezúttal ismét Safranka Mátyással beszélgetünk munkájáról, az Azure-ral való kapcsolatáról és a könyvben vállalt szerepéről.

Windows Azure lépésről lépésre, 5. fejezet – interjú és részlet

A tervek szerint március 12-én megjelenik a „Windows Azure lépésről lépésre”, az első magyar nyelvű szakkönyv a Microsoft felhőplatformjáról. Mostantól kezdve egészen a megjelenés napjáig minden munkanapon foglalkozunk a könyvvel: rövid interjúkat készítünk az egyes fejezetek szerzőivel, és egy-egy részletet is közzéteszünk a könyvből. Ezúttal Király Istvánnal beszélgetünk munkájáról, az Azure-ral való kapcsolatáról és a könyvben vállalt szerepéről.

Windows Azure lépésről lépésre, 4. fejezet – interjú és részlet

A tervek szerint március 12-én megjelenik a „Windows Azure lépésről lépésre”, az első magyar nyelvű szakkönyv a Microsoft felhőplatformjáról. Mostantól kezdve egészen a megjelenés napjáig minden munkanapon foglalkozunk a könyvvel: rövid interjúkat készítünk az egyes fejezetek szerzőivel, és egy-egy részletet is közzéteszünk a könyvből. Ezúttal Farkas Bálinttal beszélgetünk munkájáról, az Azure-ral való kapcsolatáról és a könyvben vállalt szerepéről.

Windows Azure lépésről lépésre, 3. fejezet – interjú és részlet

A tervek szerint március 12-én megjelenik a „Windows Azure lépésről lépésre”, az első magyar nyelvű szakkönyv a Microsoft felhőplatformjáról. Mostantól kezdve egészen a megjelenés napjáig minden munkanapon foglalkozunk a könyvvel: rövid interjúkat készítünk az egyes fejezetek szerzőivel, és egy-egy részletet is közzéteszünk a könyvből. Ezúttal Safranka Mátyással beszélgetünk munkájáról, az Azure-ral való kapcsolatáról és a könyvben vállalt szerepéről.