A Lurdyban a csilláron is lógtak

(Az LGT után szabadon.) Na jó, ez azért túlzás, bár ahogy a képen is látszik, a plenáris előadásra rendesen megtelt a moziterem.

Még a lépcsőn is ültek a Lurdy Ház mozijában

Még a lépcsőn is ültek a Lurdy Ház mozijában

Köszönjük a részvételt, reméljük, mindenki sok hasznos információt kapott. A folytatásról:

  • a videók pár napon belül kikerülnek a devPortal TV-re
  • mindenkit megkeresünk, aki jelezte, hogy ügyfélként, fejlesztő- vagy üzemeltető partnerként érdekli az Azure, és
  • természetesen folytatjuk az újdonságok ismertetését a blogban

 

SharePoint 2013 farm kialakítása Windows Azure-ban IV.

Ahogy korábban olvasóinknak ígértük, igyekszünk folyamatosan frissíteni a blogot a könyv megjelenése után bejelentett Azure frissítésekkel és új szolgáltatásokkal, amik bizonyos időközönként bekerülnek majd a könyv elektronikus kiadásaiba is.

A Paas mellett az IaaS szolgáltatás is sok újdonsággal bővült, így itt is egy több részes blogbejegyzés sorozatban mutatjuk be az újdonságokat:

Az előző bejegyzések:

Külső, Anonymous site létrehozása a farmon

Tételezzük fel, hogy olyan SP 2013 site-ra van szükségünk, melyet kifelé, partnereknek publikálunk egy load balancer segítségével.

  1. Létre kell hozni egy új Web Applicationt:
    1. Central Administration Site ->Application Management->Manage web applications->New (felső ribbon menü)

Nem szükséges módosítani az alapértelmezett beállításokon, csak az autentikációt kell átállítani Allow Anonymous: Yes értékre.

1 Bővebben…

SharePoint 2013 farm kialakítása Windows Azure-ban III.

Ahogy korábban olvasóinknak ígértük, igyekszünk folyamatosan frissíteni a blogot a könyv megjelenése után bejelentett Azure frissítésekkel és új szolgáltatásokkal, amik bizonyos időközönként bekerülnek majd a könyv elektronikus kiadásaiba is.

A Paas mellett az IaaS szolgáltatás is sok újdonsággal bővült, így itt is egy több részes blogbejegyzés sorozatban mutatjuk be az újdonságokat:

Az előző bejegyzések:

 

Sharepoint Farm létrehozása

Készíts 2 db virtuális gépet a frissen létrehozott SharePoint lemezképből az alábbiak szerint:

Azure Management Portal: New->Compute->Virtual Machine->From Gallery->SP2013Syspreped:

1

A két gép neve legyen pl. SP01 és SP02, és mindkétszer minimum Medium gépméretet válassz!

Bővebben…

SharePoint 2013 farm kialakítása Windows Azure-ban I.

Ahogy korábban olvasóinknak ígértük, igyekszünk folyamatosan frissíteni a blogot a könyv megjelenése után bejelentett Azure frissítésekkel és új szolgáltatásokkal, amik bizonyos időközönként bekerülnek majd a könyv elektronikus kiadásaiba is.

A Paas mellett az IaaS szolgáltatás is sok újdonsággal bővült, így itt is egy több részes blogbejegyzés sorozatban mutatjuk be az újdonságokat:

 

SharePoint 2013 farm kialakítása Windows Azure-ban

A Windows Azure IaaS szolgáltatása lehetővé teszi számunkra, hogy a meglévő informatikai infrastruktúrát kiterjesszük a felhő irányába.

Egyik ilyen jellegzetes komponens lehet a SharePoint farm. Ez tipikusan böngészőből elérhető szolgáltatás, melynek egyes komponenseit a külsős partnerek és felhasználók is aktívan használják.

A SharePoint farm egyes komponensei a következők:

  • Active Directory Domain Services (Windows Server 2012)
  • SQL Server 2012
  • SharePoint 2013 szerver(ek)
  • VPN a meglévő (földi) infrastruktúra irányába

Ábrán szemléltetve a következőképp fest a hibrid infrastruktúra:

1

Lássuk a megvalósítást!

Bővebben…

Windows Azure Mobile Service újdonságok I.

Ahogy korábban olvasóinknak ígértük, igyekszünk folyamatosan frissíteni a blogot a könyv megjelenése után bejelentett Azure frissítésekkel és új szolgáltatásokkal, amik bizonyos időközönként bekerülnek majd a könyv elektronikus kiadásaiba is. A fejlesztői oldalról legtöbb újdonsággal a Mobile Services szolgáltatás bővült, így egy több részes blogbejegyzés sorozatban mutatjuk be az újdonságokat:

Android

A Windows Azure Mobiles Services széleskörű fejlődését mutatja, hogy a könyv kiadása után hamarosan megérkezett az Android platform teljes körű támogatása.  Az Android Client SDK letölthető a GitHubról. Ha egy meglévő vagy újonnan létrehozandó androidos alkalmazásnál szeretnénk kihasználni a Mobile Services előnyeit, akkor nincs más dolgunk, mint a létrehozott Mobile Service beállításainál a „Create a new Android app” vagy a „Connect an existing Android app lehetőséget választani:

Új Android Mobile Service létrehozása

Új Android Mobile Service létrehozása

Bővebben…

AzureConf.HU

FRISSÍTÉS, 2013.04.19: Íme a helyszín és napirend!

Áprilisban az evolúció újabb lépcsőfokára érkezik a Windows Azure, a Microsoft felhőplatformja. Ha üzleti alkalmazásodnak keresel jól skálázható környezetet, mobil appodat szeretnéd több felhasználóhoz eljuttatni, vagy vállalati adatközpontod egy részét akarod költséghatékony környezetbe kihelyezni, az Azure a válasz.

Az AzureConf.HU szakmai napon két párhuzamos szekcióban mutatjuk be a felhőplatform felhasználását hagyományos és mobilalkalmazások fejlesztésére, illetve kiszolgálók felhőbe költöztetésére. Az Azure platformot még nem ismerőknek és a már tapasztalatokat szerzetteknek is egyaránt új, máshol még nem hallott tartalmat kínálunk. Hogy tudásodat még jobban elmélyíthesd, a Windows Azure lépésről lépésre c. könyv egy példányával távozhatsz az eseményről!

A napot egy plenáris előadással kezdjük, ahol áttekintjük a Windows Azure áprilisban bejelentett új szolgáltatásait – egyelőre még fel sem fedhetjük, mik ezek! A fejlesztői szekcióban elkészítünk egy üzleti célú felhőalkalmazást, mobil- és webes klienst hozunk létre a számára, automatikusan skálázhatóvá tesszük, és kielemezzük a benne gyűjtött adatokat. Az üzemeltetői szekcióban pedig fokozatosan kiépítünk egy SharePoint-farmot címtárastól, adatbázisostól, majd összekapcsoljuk a vállalati hálózattal.

Hamarosan közzétesszük a helyszínt és az előadások listáját. Addig is regisztrálj az alábbi URL-ek egyikén:

A konferencián való részvétel ingyenes!

Windows Azure első kézből – kit hívjunk meg?

Ez év március 12-ére egy Windows Azure-eseményt szervezünk, amely a hazai szoftverfejlesztő cégek döntéshozóinak szól. A Te segítségedet szeretném kérni, hogy a megfelelő személyt hívhassuk meg a vállalatodtól.

Először is összefoglalom, mit kell tudni az eseményről. Egy egész napos workshopról van szó, amiből a Te cégeded érintő rész valójában egy másfél órás angol nyelvű előadás, a címe: How SaaS Changes an ISV’s Business Model, azaz: Hogyan változtatja meg az SaaS a szoftverfejlesztő cégek üzleti modelljét. (Külön előadás szól majd a felhőt a saját IT-rendszerük kiterjesztésére használó vállalatoknak, illetve a rendszerintegrátor partnereknek.)

Az előadó David Chappell lesz, egy független “véleményvezér”, számos nemzetközi konferencia plenáris előadásainak sztárja (Te is találkozhattál vele élőben vagy felvételről, például a Microsoft TechEd eseményein). David az elmúlt néhány évet a számítási felhő elterjesztésének szentelte, előadásokat tartott, tanulmányokat írt, és tanácsadóként tevékenykedett. Minden szemponból nagyon “értékes” előadó, csak ritkán sikerül őt elhozni a régióba, Magyarországon eddig egy alkalommal járt.

Ahogy a címből is sejtheted, az előadás az üzlet és a szakma határán egyensúlyoz, de inkább az előző felé billen. David rendkívül érthető és szemléletes példák segítségével segít annak eldöntésében, elinduljon/továbblépjen-e egy fejlesztőcég a felhő irányába, és hogyan legyen eközben üzletileg is sikeres. Ez elsősorban a következő szerepkörben dolgozókat érdekli majd a Te vállalatodnál:

  • szakmai ügyeket (is) felügyelő tulajdonos
  • fejlesztésért (is) felelős igazgató
  • fejlesztési vezető
  • (esetleg) üzleti elemző/architekt

Most pedig elmondom, miben kérem a segítségedet. Gondold végig a fenti szerepköröket, szükség esetén egyeztess a megfelelő személyekkel, és mihamarabb, lehetőleg március 1-jén estig tegyél javaslatot, kiket hívjunk meg a vállalatodtól! Kattints az alábbi hivatkozásra, és a megnyíló űrlapon töltsd ki a kért adatokat. Kíváncsiak vagyunk a céged nevére, a meghívott személy nevére, beosztására, e-mailcímére (a meghíváshoz), és mobilszámára (a visszaigazoláshoz). Ha több személyt javasolsz, ismételd meg ezt a lépést többször is. Ha Te is a fenti szerepek egyikét töltöd be, és jönni szeretnél, a saját adataidat is írd be.

REGISZTRÁCIÓ

Az űrlap második oldalán megadhatod a saját nevedet és e-mailcímedet is, ha azt szeretnéd, hogy meghívjunk a tavasszal soron következő, Windows Azure-ral kapcsolatos szakmai (tehát nem üzleti) eseményre!

Ha javaslataidat elfogadjuk, hivatalos meghívót küldünk jelöltjeidnek. A résztvevők száma erősen korlátozott, ezért nem tudjuk garantálni, hogy mindannyian bejutnak. Azt javaslom, cselekedj minél hamarabb, hogy vállalatod döntéshozói részt vehessenek az eseményen!

 

Kőnig Tibor és a magyar Windows Azure-csapat

 

Betelt az Azure

Legalábbis az egyik adatközpont. Most jelentették be, hogy a South Central US adatközpontba már nem lehet újabb Azure Compute és Storage szolgáltatásokat regisztrálni, mert az adatközpont maradék kapacitásait fenntartják a már meglévő ügyfelek számára.

http://blogs.msdn.com/b/windowsazure/archive/2012/05/24/datacenter-expansion-and-capacity-planning.aspx

Szerencsére ezt pótolja a nemrégiben nyílt két új adatközpont, a West US és az East US.

A Magyarországhoz legközelebbi North Europe adatközpontban még vannak helyek – tessék kipróbálni! Smile

Átadtuk a díjakat

Tegnap (2012. május 9-én, aza a Győzelem napján) a Microsoft Magyarország épületének Zojjektum termében – tényleg így hívják, de van Chuck Norris tárgyaló is :-) – átadtuk az Andromeda Trader programozói verseny díjait. Az összes győztes eljött (kgabor kivételével, akivel viszont találkozunk a 24 órás programozói versenyen), és rettenetes mennyiségű (főként) Herkules pizza elfogyasztása közben mindenki elmesélte a játékkal kapcsolatos élményeit. Megtudtuk, hány barátnő és ZH ment rá az Andromeda Traderre (egy sem, de többnél rezgett a léc), hány órányi játékprogramozást engedélyezett beosztottjának a főnök, aki maga is játszott (napi kettőt), és arra is rá kellett jönnünk, hogy Kylerrr nemcsak a megszerzett kreditek tekintetében magaslik ki a mezőnyből, hanem fizikailag is – lásd a képet, amin mindenki a devportal.hu-s azonosítójával szerepel. (Akinél nincs ilyen, az Farkas Bálint – ő írta a játékot!)

Abban is megállapodtunk, hogy valamilyen más formában ugyan, de folytatjuk az Andromeda Tradert (részletek valamikor ma este a a játék honlapján). Elárultunk pár exkluzív részletet a következő projektről, ezeket Ti is megismerhetitek jövő hétfőn.

Ennyi volt a Zéró Összegű Játék második fordulója, de hamarosan jövünk a harmadikkal!

Andromeda Trader – végeredmény, díjátadó, folytatás

Kis híján célfotó kellett, de a végén Kylerrr mindent vitt – mi pedig megköszönjük a közreműködéseteket, részletesen beszámolunk az eredményekről, egy pizzaevős rendezvényen átadjuk (végre) a telefont és a különböző hardvereket, végül közkinccsé tesszük az Andromeda Tradert – egyben fellebbentjük (csak egy kicsit) a fátylat egy újabb, hamarosan kezdődő fejlesztői kihívásról!

Eredmények

Keményen küzdöttetek, gyakran változott a helyzet, a verseny dinamikáját majd még ki is elemezzük egy következő posztban – addig is itt az utolsó forduló eredménye (azaz az első 10):

Helyezés Játékos Kredit
1. Kylerrr 1 654 779 614
2. kadrian 1 648 866 617
3. kgabor 1 441 128 367
4. speter 1 264 988 321
5. docness 1 199 048 724
6. Poloka 1 091 090 258
7. steve81 1 002 265 238
8. TBla007 962 703 912
9. Blumster 756 894 045
10. omen64 580 454 082

És a itt teljes verseny eredménylistája (pontosabban az első tíz helyezett):

Helyezés Játékos Pontszám
1. Kylerrr 57
2. kgabor 48
3. speter 45
4. docness 28
5. kadrian 27
6. TBla007 27
7. Poloka 15
8. ersek.attila 13
9. steve81 12
10. zgabi 12

Díjazottak

Az a helyzet, hogy egyelőre még minden díj nálunk van, de már nem sokáig! Íme azok listája, akikhez hamarosan átvándorolnak ezek a jó kis hardverek:

Így online is gratulálunk mindenkinek! De ez nem minden, mert jön a…

Díjátadó esemény

Szeretnénk, ha az Andromeda Trader játékosai talákoznának egymással, és mi is meg akarunk ismerni Benneteket – ezért  most szerdán, azaz 2012. május 9-én, (aki a régi rendszerben szocializálódott, annak mondjuk, hogy a Győzelem napján :-)) 17:00 órától ünnepélyesen átadjuk a díjakat a Microsoft Magyarország központjában (1031 Budapest, Graphisoft park 3.), ott is a Zojjektum tárgyalóban, aminek már a neve is jelzi, hogy egy lazább eseményre kell számítani.

Szeretnénk felmérni az igényeket, ezért azt kérjük, regisztrálj itt lehetőleg a holnapi napig bezárólag:
https://devportal.hu/EventExec/Register.aspx?guid=86eeff1a-2b50-48f6-8032-3d75990c128b

Az Andromeda Trader jövője

Korábban már utaltunk rá, most megerősítenénk: az Andromeda Trader jelenlegi állapotából készítünk egy telepíthető verziót, és közzétesszük forráskóddal együtt, hogy szabadon felhasználhassátok. De ami még fontosabb, immár díjak nélkül ugyan, de ezután is futtatni akarjuk – és a Ti kezetekbe adjuk a további fejlesztések sorsát, magyarán “crowdsourcing” üzemmódba kapcsolunk! A részleteket megbeszéljük szerda este.

Hogyan tovább?

Már dolgozunk a következő feladaton, ami egy kicsit jobban megmozgatja a fejlesztői képességeiteket – egyelőre csak annyit árulunk el, hogy a címe “Van-e élet a Földön?” lesz, és május második felében indulunk el vele. Reméljük, ott is találkozunk Veletek!